rólunk

üdv!

Szabó Péter vagyok, szeszmester

Családunk 1986 október 1. óta üzemelteti a több, mint százéves múltú kőröshegyi pálinkaházat, ahol 2000 óta én is aktívan dolgozom, 2006-ban pedig át is vettem a vállalkozást nagyapámtól. Főképp bérfőzéssel foglalkoztunk, de 2021-ben úgy döntöttem, hogy ezt a 35 év tapasztalatot ideje palackba tölteni és megosztani Önökkel. Remélem nem volt rossz döntés. 

Kőröshegyen, a falu legöregebb épületében továbbra is hagyományos kétszeri lepárlásos kisüsti technológiával főzöm a pálinkát. Az elmúlt évtizedek több ezer elégedett bérfőzetője arra ösztönöz, hogy a főzési technológián ne, vagy csak minimálisan változtassak. Célom az, hogy jó minőségű igazi kisüsti házipálinka kerüljön az Önök asztalára.

Friss

Alapanyagokat lehetőleg helyi termelőktől vásároljuk

Igazi kisüzemi szinten magam szerzem be a gyümölcsöt, dolgozom fel, erjesztem, főzöm és palackozom is. Az irsai és cserszegi pálinkáimnál még az alapanyag is saját ültetvényről származik, így a tőkétől a palackig végig kísérem a folyamatot. Igyekszem a saját utamat járni, meg van az elképzelésem arról, hogy szerintem milyen az igazi jó házipálinka. A fejlesztéseimben is arra törekszem, hogy a nálunk megszokott minőség csak jó irányba változzon, de pálinkáim semmiképp ne veszítsék el a házias jelleget.

Profi

csapat és több, mint 30 éves tapasztalat

Nem mindenben értek egyet kollégáimmal abban, hogy milyennek is kellene lenni egy igazi jó pálinkának, ezért is választottam szlogenünknek az “Ahogy mi főzzük” kifejezést. Persze mindenki a sajátját dicséri, de úgy tapasztaltam, hogy a kőröshegyi minőség jól szerepelt a térségben és hiszek benne, hogy a nagyvilágban is megállja majd a helyét! 

Kosár
Scroll to Top